赛派号

长笛什么调最常用 Index

Megjelent az iOS 18, amely rengeteg új funkciót hoz a szoftver által támogatott iPhone-okra. Az új szoftververzión már teljesen személyre szabhatjuk az iPhone-ok kezdőképernyőjét – lehetőségünk van az ikonok színének megváltoztatására, illetve ezúttal már szabadon is pakolgathatjuk őket.

Emellett átalakíthatóvá és lapozhatóvá vált a Control Center, teljesen megújult a Fotók app, és a Beállításokon is finomított kicsit az Apple.

Új funkciókat kapott az iPhone-ok alapértelmezett üzenetküldő alkalmazása, a Messages is. Az iOS 18-nak köszönhetően támogatottá vált az RCS, emellett olyan funkciókat kapott az app, amelyeknek köszönhetően még szórakoztatóbbá tehető a csevegés.

Ezentúl lehetőségünk lesz formázni a szövegeket, így írhatunk vastagított, dőlt vagy akár áthúzott résszel rendelkező üzeneteket is, ezenfelül az Apple opciót ad arra is, hogy bizonyos szakat meganimáljunk. Ha ez még nem lett volna elég, az iMessage-be egy időzítő funkció is bekerült, aminek hála előre beállíthatjuk, hogy valaki mikor kapjon meg egy bizonyos üzenetet – például egy születésnapi köszöntést.

Ezek mellett még számos más területen újít az új szoftver – az új funkciókról készült részletes cikkünket ide kattintva érheti el.

Így tud frissíteni

Az új főverzióra való átállás egyszerűbb, mint gondolná. Nyissa meg a Beállításokat, majd koppintson az Általános, ezek után pedig a Szoftverfrissítés menüpontra, ahol rövid várakozás után már meg is kell jelennie az iOS 17.7-nek, illetve az iOS 18-nak. A frissítés mérete készülékektől függően 5–7 gigabyte között alakul, így a tárhely szűkében lévő felhasználóknak érdemes némi helyet felszabadítaniuk a készülékeiken a zartalan átállás érdekében. Szintén nem árt, ha a frissítés előtt készít egy biztonsági mentést az esetleges adatvesztések elkerülése érdekében, amire ugyan rendkívül csekély az esély, mégis jobb félni, mint megijedni.

Az, hogy a frissítés mennyi ideig tarthat, az elsősorban az internet sebességétől függ, néhány perctől akár órákig is eltarthat – ez idő alatt azonban zartalanul használhatja készülékét. A letöltés után következik a telepítés, amely az eddigi tapasztalatok alapján körülbelül 5-10 percet vesz igénybe.

Ezek a készülékek támogatottak

Az iOS 18-at a következő iPhone-okra fogja tudni letölteni: iPhone 15, iPhone 15 Plus, iPhone 15 Pro, iPhone 15 Pro Max, iPhone 14, iPhone 14 Plus, iPhone 14 Pro, iPhone 14 Pro Max, iPhone 13, iPhone 13 mini, iPhone 13 Pro, iPhone 13 Pro Max, iPhone 12, iPhone 12 mini, iPhone 12 Pro, iPhone 12 Pro Max, iPhone 11, iPhone 11 Pro, iPhone 11 Pro Max, iPhone XR, iPhone XS, iPhone XS Max, iPhone SE (3. generáció), iPhone SE (2. generáció).

(Borítókép: Justin Sullivan / Getty Images)

Inda Press Kiadó Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!

版权声明:本文内容由互联网用户自发贡献,该文观点仅代表作者本人。本站仅提供信息存储空间服务,不拥有所有权,不承担相关法律责任。如发现本站有涉嫌抄袭侵权/违法违规的内容, 请发送邮件至lsinopec@gmail.com举报,一经查实,本站将立刻删除。

上一篇 没有了

下一篇没有了